Szent Donát Kápolna

Szent Donát Kápolna

A Szent Donát kápolna Várpalota Loncsos városrészében található. Történetéről egyelőre keveset tudunk. Az 1770-es években épült. Szent Donát a szőlőskertek, szőlősgazdák védőszentje volt, ezért a Loncsos szőlőhegy gazdái is hozzá fohászkodtak e kápolnában, hogy jó legyen a termés, és elkerüljék a különböző elemi csapásokat (villámcsapást, jégverést, stb.). A két világháború között Szent Donát napján, augusztus 7-én – majd később az iskolai év kezdetén is – körmenettel és szentmisével ünnepeltek gyermekek aktív részvételével. A körmenet a katolikus iskolától indult. A II. világháború után kialakult politikai helyzet nem tette lehetővé, hogy ez a hagyomány folytatódjék.

Polonyi István vendéglős 1927-ben saját költségén tetetett harangot a kápolna tornyába. A II. világháború során megsérült kápolnát Steixner Antal plébános saját költségén újíttatta fel. Tudjuk, hogy Nagy Gyula várpalotai festőművész készített egy Szent Donát-oltárképet a kápolnába, amely ma már nem látható. Faragott kő ajtókeretének szemöldökén középről jobbra-balra futó leveles, fürtös szőlőinda látható.

Nagy Károly várpalotai plébános szervezőmunkája nyomán 1999-ben felújították és újraszentelték. Az egykori hagyományos Szent Donát-napi körmeneteket Juhász Attila kezdeményezésére a Loncsosi Baráti Kör és a Palotai Turul Társaság újra felelevenítette, de néhány év után újra megszakadt a hagyomány. A várpalotai Szent Donát-hagyományoknak köszönheti új nevét a várpalotai városi kórház, új nevén Szent Donát Kórház, amelynek felszentelése 2013. október 19-én történt. 

Legutóbb 2017 augusztusában civil összefogással rendezték a kápolna környékét, felújították a kápolnát, illetve új tetőt és új harangot is kapott. 

 

 

 

 

please do NOT follow this link