Badacsony-dűlői emlékhely

Badacsony-dűlői emlékhely (kereszt korpusszal, valamint harangláb a két világháború közötti időszakból)

Története

A Badacsony-dűlői emlékhely története a két világháború között indult. Írásos dokumentumokat egyelőre nem találtunk róla. Az idősek által elmondottak alapján először a kereszt került az emlékhelyre. Eredetileg egy pléhkrisztus volt a rajta található korpusz, amelyet időnként átfestettek, majd később a 30-as években – pontos időpontját nem tudni – került fel rá az öntvénykorpusz.

A kereszt mellett található haranglábat szintén a két világháború között helyezték el a jelenleg is látható helyére. Erről szintén nincsen írásos dokumentum. Az idősektől úgy tudjuk, hogy egy Nagy György nevű gazda állíttatta, miután ő és a felesége szerencsésen megúsztak egy villámcsapást. Az idősek emlékezete szerint a házaspár szénát vitt szekéren, amikor villám csapott le rájuk. Az egyik lovuk elpusztult, a másik megsérült, de a gazdának és a feleségének viszont semmi baja nem történt az ijedtségen túl. Istennek hálából állíttatta Nagy György a jelenleg is látható haranglábat.

Az emlékhely harmadik eleme az a címer, amelyet 1997-ben állított a Várpalotai Badacsonyi Kertművelő Egyesület.

Az értéktárba való felvételének indoka

A badacsonyi szőlőhegy a levéltári források alapján az egyik legrégebbi várpalotai szőlőhegynek tekinthető. A szőlőhegy múltjának kevés épített emléke, öröksége maradt, a régi pincéi közül viszont jó néhány használatban van ma is. Emiatt a XX. század első felében kialakításra kerülő emlékhely fontos és megőrzendő közösségi térnek tekinthető, melyet a jövő nemzedékei számára is meg kell őriznünk.

Fényképek

 

 

please do NOT follow this link