Könyvespolc másképp - a legjobb virtuális ajánlók 36. rész

Régóta töltöm már szabadidőmet olvasással, könyvtárosként pedig én is személyes szívügyemnek érzem az olvasás népszerűsítését. A járványhelyzet miatt könyvtárunk is zárva tart a kormányrendelet értelmében. Arra gondoltunk, szeretnénk kicsit elviselhetőbbé tenni az otthonlétet olvasóink számára, ezért sorozatot indítanánk olyan emberekről, akik sokat tesznek az olvasás népszerűsítése érdekében. Bejegyzéseik, cikkeik, videóik kikapcsolódást nyújthatnak a bezártságban. Hetente két-két bloggert/vloggert mutatunk be, a bejegyzések pedig minden héten kedden és csütörtökön kerülnek majd fel honlapunkra. 

 

Eszter legelső olvasmányélménye Fekete István Vuk kötetéhez kötődik, ugyanis második osztályban ezt adták fel nekik kötelező olvasmánynak. Következő meghatározó élménye az olvasással kapcsolatban pedig nem más, mint hogy az ábrahámhegyi könyvtáros invitálására megyei Harisnyás Pippi olvasópályázaton vehetett részt több társával együtt. Astrid Lindgren humoros gyermekkönyve egy életre megszerettette vele az olvasást. Emellett kiskorában édesanyja is sokat olvasott neki esténként.

A könyvek műfaját illetően „mindenevőnek” tartja magát, de kedvenc témakörei a thriller, krimi, fantasy, melyek teljesen kikapcsolják, elgondolkodtatják, kiragadják a valóságból. Emellett Eszter igyekszik értékeléseibe személyes vonatkozásokat is beletenni.

Eszter először csak a saját szórakozására írt értékeléseket, aztán többen bíztatták, hogy érdemes lenne könyves blogot létre hoznia, így 2017-ben elkezdett blogolni, de igazán komolyan 2019 nyarán vágott bele az írásba.

Eleinte nehéz volt számára a blogolás: kicsi volt az olvasottság, oldallátogatás száma, majd lassanként elkezdett kúszni felfelé a mérő, ahogy egy-egy izgalmas interjú megjelent az oldalon.

Blogjának nevét (Lovebooks) gyakorlatilag abból alkotta meg, hogy szó szerint szerelmes a könyvekbe, az olvasás világába.

Eszter jelenleg egy óvodában dolgozik kisegítőként, ősztől pedig könyvtáros képzésben vesz részt. Nagyon szeretne a közeljövőben elhelyezkedni egy könyvtárban és ott tölteni mindennapjait. Korábban a Veszprém megyei Naplóba írt cikkeket, mint külsős újságíró, amikor ideje engedi, ezt folytatja, hisz ez az eredeti végzettsége (kommunikáció és médiatudomány).

Szabadidejében az olvasás mellett kedvelt tevékenységei a kirándulás, sütés-főzés, beszélgetés.

 

Lovebooks blog: https://konyvkultura.blogspot.com/

Lovebooks blog Facebook oldal: https://www.facebook.com/konyvmoly95/

Lovebooks a Molyon: https://moly.hu/tagok/lovebooksv

please do NOT follow this link