Könyvespolc másképp - a legjobb virtuális ajánlók 31. rész

Régóta töltöm már szabadidőmet olvasással, könyvtárosként pedig én is személyes szívügyemnek érzem az olvasás népszerűsítését. A járványhelyzet miatt könyvtárunk is zárva tart a kormányrendelet értelmében. Arra gondoltunk, szeretnénk kicsit elviselhetőbbé tenni az otthonlétet olvasóink számára, ezért sorozatot indítanánk olyan emberekről, akik sokat tesznek az olvasás népszerűsítése érdekében. Bejegyzéseik, cikkeik, videóik kikapcsolódást nyújthatnak a bezártságban. Hetente két-két bloggert/vloggert mutatunk be, a bejegyzések pedig minden héten kedden és csütörtökön kerülnek majd fel honlapunkra. 

 

Veronika már kis korától kezdve szeretett olvasni, de az igazi áttörést a Harry Potter-sorozat hozta meg számára.

A könyvek műfaját illetően különböző időszakai vannak: egy időben leginkább a fantasyt kedvelte, aztán a klasszikusokat és a történelmi regényeket, mostanában pedig a new adult (A főhősei általában 18-25 évesek, már elhagyták az otthonukat, főiskolán tanulnak vagy éppen elkezdik önálló életüket. Általában a múltban történt sebeiket próbálják begyógyítani. Ezekben a regényekben nagy szerepet kap az erotika.) és young adult (A tini korosztályról, 14-18 évesekről szóló könyvek. Általában gimibe járnak, meg kell menteniük a világot, és rendszerint most élik át az első szerelmet is. Persze sok a realista regény, ami komolyabb témákkal operál.) irodalomból állnak többnyire olvasmányélményei. Természetesen ezek mellett szívesen lép ki komfortzónájából és olvas el egy-egy a zsánerein kívül eső kötetet is.

Először a moly.hu oldalon kezdett el értékeléseket írni könyvekről. Írásai egyre több embernek tetszettek és egyre többen kezdtek el az ő értékelései miatt elolvasni egy-egy kötetet. Ezen felbuzdulva Veronika arra gondolt, miért is ne próbálhatná ki magát egy szélesebb közönség előtt. Ennek apropóján blogját 2015 augusztusában indította el. A blogolás kezdetén még két nyelven publikált, – mivel sokat olvas angol nyelven – de manapság sajnos nincs elég ideje erre, ezért csak magyar nyelven kerülnek fel értékelései.

Eleinte sokat gondolkozott azon, bele merjen-e vágni egyáltalán a blogolásba? Fogják-e olvasni az írásait? Végül férje adta meg a kezdő löketet számára és bíztatta, hogy kezdje el a blogolást.

Amikor blogjának nevéről (Veronika's Reader Feeder) kérdeztem, az alábbiakat fogalmazta meg: „Ez igazából egy szójáték, aminek több jelentése is van. A feed szót egyrészt használjuk úgy, mint hírfolyam, másrészt igeként az átadás, továbbítás, táplás értelemben is. Ezen kívül mindig is tetszett a ‘feed with dreams’ kifejezés, akárcsak az egyik kedvenc idézetem, A. Meredith Walters: One Day Soon című könyvében: „He had fed me his dreams and I had given him mine.”, mert szeretek úgy gondolni az írókra, hogy nem csak történeteket, de álmokat, világokat és egész életeket nyújtanak át az olvasóiknak, és a bloggerek pontosan ebben segítenek nekik.”

Veronika magyar és külföldi szerzőkkel és kiadókkal is kapcsolatban áll. A Blogturné Klub által pedig a magyar kiadókkal való kapcsolattartás még hangsúlyosabbá vált számára az elmúlt időszakban.

Bár még nem volt példa arra, hogy közönségtalálkozóra kérték volna fel, de a blogolás által sok emberrel ismerkedett össze, akik egyben az olvasói is. Velük pedig a könyves eseményeken szokott találkozni.

Veronika eredetileg építészmérnökként dolgozik, de jelenleg kisfiával tölti az idejét otthon.

Szabadidejében, amikor nem olvas és nem a családjával van, nagyon szeret képszerkesztő programmal különböző könyves képeket, könyvborítókat készíteni, mindenfélét kézműveskedni és süteményt sütni. Na meg persze a kisfiával autókat tologatni.

 

Veronika’s Reader Feeder Blog: http://veronikasreaderfeeder.com/

Veronika’s Reader Feeder Facebook oldal: https://www.facebook.com/veronikasreaderfeeder/

Veronika’s Reader Feeder Instagram oldal: https://www.instagram.com/upveronika/

please do NOT follow this link