Könyvespolc másképp - a legjobb virtuális ajánlók 30. rész

Régóta töltöm már szabadidőmet olvasással, könyvtárosként pedig én is személyes szívügyemnek érzem az olvasás népszerűsítését. A járványhelyzet miatt könyvtárunk is zárva tart a kormányrendelet értelmében. Arra gondoltunk, szeretnénk kicsit elviselhetőbbé tenni az otthonlétet olvasóink számára, ezért sorozatot indítanánk olyan emberekről, akik sokat tesznek az olvasás népszerűsítése érdekében. Bejegyzéseik, cikkeik, videóik kikapcsolódást nyújthatnak a bezártságban. Hetente két-két bloggert/vloggert mutatunk be, a bejegyzések pedig minden héten kedden és csütörtökön kerülnek majd fel honlapunkra. 

Barby szerint az olvasás szeretete genetikailag belé van kódolva, de igazi könyvmolynak tizenkét éves kora óta vallja magát, amikor is beiratkozott – már egyedül – lakóhelyén a könyvtárba.

A könyvek műfaját illetően vannak zsánerei: romantikus, fantasy, disztópiák és az elgondolkodtató lélektani regények. Legtávolabb áll tőle a horror, akárcsak a filmek terén.

Barby kezdetben az ismerőseinek, rokonainak mesélt olvasmányélményeiről, de ez elég egyoldalú volt. Szeretett volna egy olyan közösséget, ahol beszélgethet másokkal ezekről az élményekről, könyvekről, ezért hozta létre blogját is. A blogolásnak hála pedig nagyon sok baráttal gazdagodhatott az elmúlt évek során.

Legelső blogját 2014 nyarán indította el. A Kitablar, a könyves oldala viszont csak 2015 októberében nyitotta meg a kapuit. Eleinte csak szerette volna megosztani másokkal élményeit, aztán már fontossá vált számára az is, hogy másoknak segítsen. Írásaival, könyvértékeléseivel lehetőséget akart nyújtani arra, hogy követői megfelelő olvasmányra találhassanak, ha éppen nem tudják, melyik kötetet vegyék a kezükbe. Sokáig lelkesen írogatott, mígnem 2016—ban egy kiadó megkereste, hogy írjon nekik recenziót. Természetesen belement, ezután pedig fokozatosan elkezdett kapcsolatokat kialakítani más kiadókkal is.

Blogjának valami nagyon egyedi nevet képzelt el, ezért a google translaterrel keresett egy egzotikus nyelvet, ez lett az azerbajdzsáni. A Kitablar szó ezen a nyelven jelenti azt, hogy „könyvek”.

Barby szabad bölcsészetet hallgat a Károli Gáspár Református Egyetemen. Színházi stúdiumok specializációval fogja kezdeni a másodévét, nagy álma, hogy a színházi szférában helyezkedjen el a tanulmányait követően.

Szabadidejében szívesen néz sorozatokat és filmeket. De nagy szenvedélye a kávézás is, így a könyvmolyos-blogger barátnőivel mindig belefér egy jó kis beszélgetés a városban egy egzotikus kávé felett. Ezek mellett pedig nagyon szeret énekelni, zongorázni és gitározni is.

 

Kitablar blog: http://barbyesakonyvek.blogspot.com/

Kitablar Facebook oldal: https://www.facebook.com/kitablarbarby/

Kitablar a Molyon: https://moly.hu/tagok/barbymalik0112

please do NOT follow this link