Könyvespolc másképp - a legjobb virtuális ajánlók 21. rész

Régóta töltöm már szabadidőmet olvasással, könyvtárosként pedig én is személyes szívügyemnek érzem az olvasás népszerűsítését. A járványhelyzet miatt könyvtárunk is zárva tart a kormányrendelet értelmében. Arra gondoltunk, szeretnénk kicsit elviselhetőbbé tenni az otthonlétet olvasóink számára, ezért sorozatot indítanánk olyan emberekről, akik sokat tesznek az olvasás népszerűsítése érdekében. Bejegyzéseik, cikkeik, videóik kikapcsolódást nyújthatnak a bezártságban. Hetente két-két bloggert/vloggert mutatunk be, a bejegyzések pedig minden héten kedden és csütörtökön kerülnek majd fel honlapunkra. 

Betti már kiskorában szerette lapozgatni (és összefirkálni) a könyveket, de csak negyedikes korában kezdett el regényeket olvasni. Az édesanyja mindig is szeretett olvasni, így valószínűleg tőle örökölhette könyvek iránti szeretetét. Általános iskolás korában sokat járt könyvtárba és viszonylag sokat is olvasott. A gimnáziumi évei alatt ez az olvasási kedv megcsappant, utána viszont megint fellángolt. Azt mondja, a mai napig hullámzó az olvasási kedve.

Hangulatolvasó lévén sokszor háttérbe szorulnak nála az olyan olvasnivalók, amik komfortzónáján kívülre esnek. Nagyon szereti a történelmi regényeket, de fantasy témájúakat is szívesen olvas. Sok ifjúsági kötet kerül a kezébe, mert azok tudják kikapcsolni, de próbálkozik egyre több felnőtteknek szóló könyv olvasásával is.

2006-2007 tájékán G-Portálozással kezdte internetes megjelenését, melyen rajongói oldalakat készített, 2010-ben pedig elkészítette első, személyes blogját is. Az első G-Portálos oldala óta használja a Nalina írói álnevet, ami azóta annyira a részévé vált, hogy el sem tudja képzelni, hogy más nevet használjon.

2013-ban készítette el első könyves témájú blogját, végül pedig egyetemista korában kezdett el könyves videókat készíteni. Ekkor döntötte el, hogy Beautiful Dauntless blogját kiterjeszti videós platformra is. Ezzel mára odáig jutott, hogy többet vlogol, mint blogol.

A Beautiful Dauntless név egyébként a sokak által ismert Beavatott sorozatból származik, ugyanis a „bátrak” csoportját angolul Dauntlessnek hívják és Bettinek megtetszett ez a szókapcsolat.

A kezdeteknél nehéz volt számára az összefüggő és összeszedett beszéd, melyben azóta már sokat fejlődött. Más YouTuberektől sok trükköt ellesett, hogyan beszéljen és viselkedjen a kamera előtt. Annak ellenére, hogy úgy érzi, sokat fejlődött a kezdetek óta, inkább a háttérmunkával szeret foglalkozni. Úgy gondolja a videózásban a vágáskor történik a csoda és ez az, amit a legjobban kedvel az egészben. A videózásra manapság nem tud annyi időt fordítani, mint amennyit szeretne, de a jövőben igyekszik több időt szakítani rá.

Betti jelenleg egy multinacionális cégnél dolgozik teljes munkaidőben, mellette pedig levelező tagozaton végzi az egyetemet. A Budapest Metropolitan Egyetem kommunikáció – és médiatudomány szakán tanul és ez a tavaszi félév lenne az utolsó féléve az egyetemen. Mostanában a szakdolgozatához olvasandó szakirodalom mellett nem igazán jutott ideje szépirodalom olvasására, ezért nagyon várja már, hogy vége legyen ennek az időszaknak az életében.

Szabadidejében szeret táncolni (hip-hop), zenélni (zongora), nyelveket tanulni. Az angol és a spanyol mellett szeretné újratanulni a portugál nyelvet, folytatni az olasz nyelv tanulását, valamint elkezdeni az orosz nyelvét. Emellett szeret nézőként is jelen lenni a YouTube-on, mert egy-egy fárasztó és hosszú munkanap után kikapcsolja ha megnéz egy-két videót. Azonban jelenleg inkább azon szokott gondolkozni, miket fog majd csinálni, ha valóban lesz egy kis szabadideje.

 

Beautiful Dauntless YouTube csatorna: https://www.youtube.com/channel/UCNHQd__jFQU-Vq_KdZn1nMw/featured

Beautiful Dauntless Blog: https://beautifuldauntless.blogspot.com/

Beautiful Dauntless Instagram oldal: https://www.instagram.com/beautiful_dauntless/

Beautiful Dauntless Facebook oldal: https://www.facebook.com/BeautifulDauntless/

 

 

please do NOT follow this link