Könyvespolc másképp - a legjobb virtuális ajánlók 14. rész

Régóta töltöm már szabadidőmet olvasással, könyvtárosként pedig én is személyes szívügyemnek érzem az olvasás népszerűsítését. A járványhelyzet miatt könyvtárunk is zárva tart a kormányrendelet értelmében. Arra gondoltunk, szeretnénk kicsit elviselhetőbbé tenni az otthonlétet olvasóink számára, ezért sorozatot indítanánk olyan emberekről, akik sokat tesznek az olvasás népszerűsítése érdekében. Bejegyzéseik, cikkeik, videóik kikapcsolódást nyújthatnak a bezártságban. Hetente két-két bloggert/vloggert mutatunk be, a bejegyzések pedig minden héten kedden és csütörtökön kerülnek majd fel honlapunkra. 

 

Matildát sokáig nem érdekelte maga az olvasás. A történeteket mindig kedvelte és sokszor olvastak fel neki a szülei esti meséket, de magától nem állt neki olvasni, pedig családjában mindenki szeret olvasni. A fordulópontot egy moziélmény hozta meg számára: Percy Jackson és a szörnyek tengere mozifilmet látva kedvet kapott a sorozat elolvasásához. Pont kapóra jött neki, hogy az egyik rokonától kölcsönkapta a könyveket, így el tudta olvasni őket és azonnal beszippantották. Ezután már más könyveket is elkezdett olvasni, amiket otthon talált, nem sokkal később pedig egyenesen falni kezdte őket.

Sokféle témájú könyvet olvasott már, de a szívéhez legközelebb mindig is a fantasy fog állni. Úgy gondolja azért, mert az ilyen témájú könyvekben van valami, ami a való világban nincs és ez számára nagyon vonzó. Midig is élénk fantáziával bírt, ezekben a kötetekben pedig a fantáziája elszabadulásának semmi sem szab határt. Ettől függetlenül szeret más témájú könyveket is olvasni, ugyanakkor meg vannak azok a bizonyos típusú, történetszálú könyvek, amiktől a falra mászik, mégis elolvassa őket, még ha nem is rajong értük. Természetesen mindig szívesen kísérletezik számára új műfajú kötetekkel ezzel is tágítva látómezejét az olvasás terén.

Miután már teljesen elmerült az olvasás világában, szerette volna kibeszélni magából olvasmányélményeit. Először blog formájában tette ezt meg, de nem sokkal később felvetődött benne az ötlet, hogy készítsen egy csatornát, de ekkor még csak 15 éves volt. A csatorna elindításának egyik főbb motivációja az volt, hogy akkoriban sokkal kevesebb booktuber volt és közöttük sem igazán talált olyat, akivel egyezett volna az ízlése, ezért arra gondolt, mégiscsak megpróbálkozik vele.

Végül 2018 januárjában indította el csatornáját nővére segítségével és támogatásával. A kezdeti fennakadást okozta számára például, hogy nehézkesen ment neki a kamerába beszélés. Ezt úgy küszöbölték ki, hogy nővére a kamera túloldalán állva támogatta, így egy kicsit olyan volt, mintha csak vele beszélgetne könyvélményeiről.

Az elején még nem tudta, pontosan mit is szeretne elérni a csatornával, de szerette volna kipróbálni magát ebben is. Az első időszakban nem volt rendes felszerelése a videókészítéshez, csupán tavaly szerzett be egy kamerát, addig pedig a nővére fényképezőgépével készültek a videók.

Eleinte nem szeretett volna hosszú videókat, hiszen ő maga sem szereti őket, de ez nem mindig kivitelezhető. Most már megbékélt azzal, hogy nem lehet mindent öt percbe belesűríteni. Az évek során azonban szépen belejött a beszédbe, s kitanulta a videókészítés csínját-bínját.  

Inkább írók szokták megkeresni egy-egy recenzióval kapcsolatosan, ezt általában vállalja, mert ilyenkor többnyire magánkiadású vagy kisebb kiadóknál megjelenő könyvekről van szó és szívesen segít az íróknak. Kiadók is meg szokták keresni: úgy gondolja ez mindkét félnek jó, hiszen a kiadónak reklám, neki pedig olvasnivaló, szóval mindenki jól jár.

Ha adódna rá alkalom, szívesen részt venne közönségtalálkozón. Egyáltalán nem a főváros közelében lakik és a legtöbb nagyváros is távol van tőle, így nem tudja, hova szervezhetne. Viszont ha valaki megszervezi, Ő szívesen elmegy megtartani.

Jelenleg első éves informatikus könyvtáros hallgató a Szegedi Tudományegyetemen, így ideje nagy részét most ez tölti ki. (Hurrá, még nem halt ki a könyvtáros szakma!!!) Szerencsére emellett marad ideje az olvasásra és a vlogolásra valamint a hobbijaira is.

Ha már hobbi…az olvasás után másik nagy szenvedélye az írás. Először csak az asztalfióknak írt, de aztán végül első könyvét 2015-ben magánkiadás útján kiadták. A könyv a Futó tűz címet viseli, s A csikó, aki tűzben születtet ifjúsági sorozat első része, aminek azóta további három kötete már elkészült, az ötödik kötet pedig már csak a kiadásra vár. Ezen kívül dolgozik még egy másik sorozaton is, ami már nem ifjúsági regény lesz. Legnagyobb vágya, hogy az írással sikeres legyen, mert imádja csinálni.

Lényegében minden olyan tevékenységet szeret csinálni, ami kreativitást igényel: rajzolás, művészkedés, gyurmaszobrászat. Szabadidejét szereti még filmezéssel és zenehallgatással is tölteni. Örökmozgó lévén előfordul, hogy ezek közül egyszerre akár többet is csinál.

 

Matilda YouTube csatornája: https://www.youtube.com/channel/UCvFNKH5NnHkVCBzg179S73Q

Matilda Facebook oldala https://www.facebook.com/polimatilda/

Matilda Instagram oldala https://www.instagram.com/polimatilda/

Matilda a Molyon https://moly.hu/tagok/gnocchi7

Matilda a Goodreadsen https://www.goodreads.com/author/show/15716708.Matilda_P_li

please do NOT follow this link