Könyvespolc másképp - a legjobb virtuális ajánlók 13. rész

Régóta töltöm már szabadidőmet olvasással, könyvtárosként pedig én is személyes szívügyemnek érzem az olvasás népszerűsítését. A járványhelyzet miatt könyvtárunk is zárva tart a kormányrendelet értelmében. Arra gondoltunk, szeretnénk kicsit elviselhetőbbé tenni az otthonlétet olvasóink számára, ezért sorozatot indítanánk olyan emberekről, akik sokat tesznek az olvasás népszerűsítése érdekében. Bejegyzéseik, cikkeik, videóik kikapcsolódást nyújthatnak a bezártságban. Hetente két-két bloggert/vloggert mutatunk be, a bejegyzések pedig minden héten kedden és csütörtökön kerülnek majd fel honlapunkra. 

 

 

Hails első olvasmánya az Alkonyat volt. Miután ezt a sorozatot elolvasta, barátnőivel egymás után falták a könyveket, osztották meg egymással véleményüket, sokszor pedig még fikciós szálakat is kitaláltak hozzájuk. Néha pedig még kis történeteket is írtak.

Alapvetően „mindenevőnek” tartja magát a könyvek műfaját illetően, azonban ha épp nem tetszik neki az adott kötet, habozás nélkül félreteszi, nem erőlteti.

YouTube csatornáját 2016 októberében indította el annak céljából, hogy a könyvekről beszélhessen. Barátnőivel ekkor már nem tudta megosztani, megbeszélni véleményét a könyvekről, amiket olvasott, így arra gondolt, tesz egy próbát.

A kezdetek elég bizonytalanok voltak számára: fogalma sem volt, mennyit árulhat el egy könyvről, milyen időtartamban beszéljen róla. Nem volt semmilyen séma, ami szerint készítette a videókat, csak csinálta, amit szeretett: beszélt a könyvekről.

Nagyon szerencsésnek érzi magát, mert több szuper kiadóval is együttműködik. Többnyire a kiadók keresték meg őt, de akadt olyan alkalom is, amikor Hails kereste fel a kiadókat egy-egy recenzióval kapcsolatban.

Egyszer-kétszer volt már közönségtalálkozón: az egyik ilyen alkalmat booktuber társaival együtt szervezték, a másikon pedig Szentinellel és On Sai írónővel vett részt.

A hétköznapjai dolgozással illetve házimunkával és természetesen olvasással telnek, a hétvégéket viszont a párjával együtt szeretik a családtagjaikkal vagy kikapcsolódással tölteni.

Az olvasáson kívül szabadidejében szeret sütni-főzni, így a család legnagyobb örömére mindig előrukkol valami újdonsággal, finomsággal.

 

Book of Hails YouTube csatorna: https://www.youtube.com/channel/UCHKLUUGCg6z1GcNFOJfQCUQ

Book of Hails Instagram oldala: https://www.instagram.com/bookofhails/

Book of Hails Moly: https://moly.hu/tagok/hails

 

please do NOT follow this link