Éltető Erzsébet blogja

Interaktív csuhé kiállítás

Sikeresen lezajlott Helmrich Márta csuhé kiállításának megnyitója, melyet 2016. május 15-ig tekinthetnek meg az érdeklődők. A kiállítás érdekessége, hogy – az okostelefonok technikai lehetőségeit kihasználva – a különböző életképeket és történeteket megjelenítő babák mellé úgynevezett QR-kódokat is elhelyeztünk. A QR-kódok lényege, hogy a vonalkódhoz hasonlóan információt tároljanak, hogy az adott helyszínen egy adott QR-kódon keresztül elérhetők legyenek a vonatkozó multimédiás tartalmak.

M. Nagy Miklós: Ha nem is egy bomba nő… című regényének várpalotai könyvbemutatója

Megbocsátani Várpalotának

A Várpalotán született M. Nagy Miklós nemrég visszatért városunkba, igaz, „csak” egy könyvbemutató erejéig, melyre a Krúdy Gyula Városi Könyvtárban került sor. Ha nem is egy bomba nő...című regény szerzőjével Budai László könyvtárvezető beszélgetett.

KÖNYVAJÁNLÓ (18+) - Asszonyok és férfiak tüköre Tanúvallomások a XVII. századból

Ki gondolná, hogy a korabeli, XVI–XVII. századi hírmondás mai szemmel nézve éppenséggel szórakoztató is tud lenni?  Márpedig nincs is annál érdekesebb és mulatságosabb, mint régi nyelven írt szövegeket olvasni. Minél nagyobb időbeli távolságot járunk be a mai és elődjeink nyelvhasználata között, annál nagyobb az élvezet.

Nemcsak az ízes szóhasználat tekintetében, de a témát nézve is izgalmas olvasmány az Asszonyok és férfiak tüköre című könyvgyűjtemény.

Hagyj nyomot a világnak!

A THURY-VÁR Nonprofit Kft. - Krúdy Gyula Városi Könyvtár Hagyj nyomot a világnak! címmel írópályázatot hirdetett kötetlen témában vers és kispróza (mese, elbeszélés, novella stb.) kategóriában. A pályázatra 25 alkotó nevezett Várpalotáról és környékéről. Egy alkotó legfeljebb három írást nyújthatott be, így összesen 65 művel kellett a szakmai zsűrinek megbirkóznia.

A Hagyj nyomot a világnak! írópályázat bírálói voltak:

Oldalak

please do NOT follow this link